Tisztelettel:
2018. június 7., csütörtök
BREAKING NEWS - A CEU álláspontja a nemzeti felsőoktatási törvény mai módosításával kapcsolatban
A CEU megfelel a
lex CEU követelményeinek
Budapest, 2017. október
17. – A Közép-európai Egyetem (CEU) kijelenti, hogy mindent
megtett annak érdekében, hogy megfeleljen a nemzeti felsőoktatásról szóló
törvény lex CEU néven is ismert módosításának, és bemutatja azokat a
dokumentumokat, amelyek alátámasztják, hogy az egyetem teljes mértékben
megfelel a származási országban folytatott oktatási tevékenység feltételének.
A magyar hatóságok megegyeztek
New York állammal a kötendő kétoldalú megállapodás szövegéről. A
megállapodástervezet lehetővé tette, hogy a CEU lépéseket tegyen a New York
államban folytatott oktatási tevékenység követelményének teljesítésére.
A CEU szeptember 8-án
egyetértési megállapodást írt alá a Bard College-dzsal, egy New York Állam
Oktatási Minisztériumánál bejegyzett felsőoktatási intézménnyel. A
megállapodás, amelyet ma nyilvánosságra hozunk, részletezi, hogy a CEU milyen
oktatási tevékenységet fog folytatni New York államban. A két intézmény
kuratóriuma által is elfogadott megállapodást New York állam kormányzójának
jogtanácsosa hivatalosan is eljuttatta a magyar hatóságoknak. A megállapodás
érvényességét New York állam legmagasabb szintű felsőoktatási szervének
képviselője is megerősítette a magyar kormánynak küldött levelében, amelyet
szintén nyilvánosságra hozunk.
Az egyetértési megállapodás
aláírása óta a CEU saját létesítményekkel rendelkezik a Bard kampuszán. A CEU
és a Bard College közös programját, amelyben a CEU és a Bard oktatói tanítanak,
New York Állam Oktatási Minisztériuma regisztrálta. Az egyetértési
megállapodásban meghatározott további oktatási tevékenységekhez tartoznak a
kétoldalú diák- és oktatói csereprogramok, a CEU tudósai és a végzős hallgatók
New York államban végzett kutatási tevékenységei, valamint gyakorlati képzés
(gyakornoki programok) a CEU hallgatói számára az Egyesült Államokban.
Röviden, a CEU teljes mértékben
megfelel a magyar hatóságok és New York állam közötti megállapodásban
meghatározott, az Egyesült Államokban végzett oktatási tevékenységről szóló
követelményeknek.
Miután eleget tett a
megállapodástervezetben megfogalmazott kötelezettségeinek, a CEU felszólítja a
magyar kormányt, hogy írja alá a megállapodást, és küldje tovább a Parlamentnek
jóváhagyásra. A megfelelési határidő meghosszabbítása, amelyet ma az Országgyűlés
elfogadott, az Egyetemet és a magyar tudományos közösséget feleslegesen teszi
ki még egy év jogbizonytalanságnak.
Egyetértési megállapodás , amely létrejött egyrészről a
Central European University
1051 Budapest, Nádor utca 9.,
Magyarország, és
224 W. 57th Street New York, NY 10019, és a
Bard College 30 Campus Road, Annandale-on-Hudson, NY
12504
között.
A
jelen Egyetértési Megállapodással a Central European University (CEU) vállalja,
hogy oktatási tevékenységet folytat New York Államban, a Bard College-dzsal
együttműködésben. A jelen megállapodás a Bard College és a Central European
University között korábban létrejött oktatási együttműködést tükrözi.
A
jelen Egyetértési Megállapodás nem zárja ki, hogy a CEU további partnerekkel is
megállapodást kössön oktatási tevékenység folytatása tárgyában New York
Államban.
A
jelen Egyetértési Megállapodást a Bard, valamint a CEU Igazgatósága 2017.
szeptember 8-án ratifikálta.
Mind
a Bard, mind pedig a CEU a New York Állami Oktatási Minisztérium Régenseinek
Tanácsa által lett bejegyezve, amely a legmagasabb szintű oktatási hatóság New
York Államban, s amely egyben a Bard és a CEU valamennyi oklevelet adó képzését
is nyilvántartja. A New York Állami Oktatási Minisztérium Régenseinek Tanácsa és
a Middle States Commission on Higher Education hivatalos tájékoztatást kapott a
jelen Megállapodásról, és mind a CEU, mind pedig a Bard College vállalják, hogy
biztosítani fogják, hogy minden program megfeleljen a szükséges akkreditációs
és szabályozási követelményeknek.
1. Létesítmények
A Bard
College a Wilson House nevű épületet biztosítja a CEU számára, a Bard Annandale-on-Hudson,
NY 12504 cím alatt található központi kampuszán, hogy lehetővé tegye a CEU
számára a napi működést az Amerikai Egyesült Államokban. A Bard kampuszon jelen
lesz a CEU képviselője.
2. Közös oktatási tevékenységek
A
CEU az USA-ban a Bard-dal együttműködésben az alábbi oktatási tevékenységeket
fogja végezni:
·
Integrált B.A.-M.A.
és B.A.-M.S. oklevelet adó programok a társadalomtudományok, környezettudományok,
valamint politika és jog területeken. Ezeket az integrált programokat New York
Államban (Annandale-on-Hudson és New York City) és Magyarországon (Budapest)
fogják folytatni.
·
Az oklevelet adó
programok tantervét, a felvételi követelményeket, valamint a végzettség
megszerzésének feltételeit a CEU és a Bard College közösen állapítják meg.
·
A CEU a Bard
Globalization and International Affairs Program-jával (BGIA) együttműködésben
tantárgyakat kínál a Bard New York-i székhelyén. A CEU hallgatói a BGIA és CEU
szakmai gyakorlatok keretében részt vesznek a New York City-ben megrendezésre
kerülő szakmai gyakorlatokon.
·
A CEU mesterszakos
és doktorandusz hallgatói, a CEU oktatói karának felügyelete alatt kutatást
fognak végezni a Bard New York-i székhelyű Dekoratív
Művészetek, Design Történelem, és Anyagi Kultúra Posztrgarduális Központjában (Graduate Center for Decorative Arts, Design History,
Material Culture).
·
A CEU
doktoranduszai, poszt-doktori kutatói, valamint oktatói karjának tagjai
tantárgyakat fognak oktatni és kutatásokat fognak végezni a Levy Economics
Institute-ban és a Levy Insitute M.S. in Economic Theory and Policy oklevelet
adó képzésén a Bard Annandale-on-Hudson-i kampuszán.
·
A CEU doktorandusz
hallgatói és poszt-doktori kutatói oktatói helyekkel fognak rendelkezni a Bard
College hálózatán belüli intézményekben, mely utóbbiak a New York Állami
Oktatási Minisztérium által regisztrált Bard College okleveleit adják ki,
továbbá amelyek a Bard College Middle States Commission on Higher Education
által kiadott intézményi akkreditációja alá tartoznak. Az oktatók a CEU és a
Bard College, valamint az Annandale-on-Hudson-ban lévő Bard Institute of
Writing and Thinking által szervezett továbbképzésen vesznek részt.
·
A jelen Egyetértési
Megállapodást a CEU és a Bard Igazgatósága jóváhagyta, és azt a Central
European University Igazgatóságának és a Bard College Igazgatóságának képviseltre
jogosult tagjai írják alá.
·
A jelen megállapodás
2017. szeptember 8-án lép hatályba, valamennyi akkreditációs és szabályozási követelményeknek
megfelelően.
Michael
Ignatieff
Elnök és Rektor
a Central
European University képviseletében Dátum:
2017. szeptember 8.
Leon Botstein
Elnök
a Bard College
képviseletében Dátum:
2017. szeptember 8.
New York
Állam Oktatási Minisztériuma Oktatási
Biztos
Orbán Viktor Magyarország
Miniszterelnöke részére
1357
Budapest, Pf. 6
Magyarország
2017. október 3.
Tisztelt
Miniszterelnök Úr!
Úgy értesültem, hogy Magyarország kormánya a Central
European University (CEU) és a Bard College által 2017. szeptember 8-án oktatási
tevékenység biztosítása tárgyában kötött egyetértési megállapodásról érdeklődött.
A CEU és a Bard College is a New York Állam Régenseinek Tanácsánál van
bejegyezve. New York Állam Oktatási Minisztériumának a Régensek Tanácsa által
kinevezett biztosaként jogosult vagyok tájékoztatni Önt arról, hogy az
egyetértési megállapodásban foglalt tevékenységek mindkét intézmény alapító
okiratával összhangban vannak.
Bízunk benne, hogy ez az egyetértési megállapodás
segíteni fogja a magyar kormány és New York állam közötti megállapodást.
Tisztelettel:
MaryEllen
Elia
A portugál meg a brazil - Maria João & Egberto Gismonti koncertje a Zeneakadémián
A portugál meg a brazil -
Maria João & Egberto Gismonti koncertje a Zeneakadémián:
Több évtizednyi világhódítás után, 2016 nyarán hozta össze az élet Maria Joãót és Egberto Gismontit. Olaszországban adták első közös koncertjüket, melynek híre pillanatok alatt szárnyra kapott. A rendkívüli hangú, egyedülálló zeneiségéről híres Maria João már régóta álmodozott arról, hogy egy nap színpadra állhasson a brazil zeneszerző–feltaláló–hangszervirtuózzal; vágya most teljesült, október 17-én, a Zeneakadémia Nagytermében a jazz szerelmesei is tanúi lehetnek egy újabb csoda születésének a két életút találkozásából.
Maria João huszonhét éves volt, amikor a zene egyik pillanatról a másikra átvette a főszerepet az életében: az egyik barátja elhívta Portugália (és Európa) legrégebbi jazzklubjába, a lisszaboni Hot Clube de Portugalba énekelni. Bár tanára sosem volt, és akkor még a kottát sem ismerte, környezetét azonnal lenyűgözte, s mindössze egy év kellett hozzá, hogy együttesével kiadja első lemezét, a Quinteto Maria Joãót. 1985-ben fellépett a cascais-i, majd a San Sebastian-i Jazz Fesztiválon, utóbbit meg is nyerte. Innen már nem volt megállás: európai turnék, különbözo formációk, például Aki Takase japán zongoristával, 1994-tol pedig Mário Laginha portugál zeneszerző-zongoristával kezdett együtt dolgozni. A duó szinte minden évben kiadott egy lemezt, melyek közül kiemelkedik a 2000-ben, Brazília ötszáz éves felfedezésének apropóján rögzített Chorinho Feliz (Boldog siránkozás).
A portugál művésszel szemben a Rio de Janeiró-i Egberto Gismonti élete szinte kódolva volt a zenére. Félig libanoni, félig olasz muzsikuscsaládba született, kora gyermekkorától zongorázott, aztán autodidakta módon megtanult fuvolázni és gitározni. 1968-ban Párizsba költözött, hogy a hangszerelés és zeneszerzés fortélyait elleshesse a modern zene nagyjaitól, a 20. század számos zeneszerző nagyságát oktató Nadia Boulanger-től és a 2. világháború utáni francia avantgárd egyik meghatározó alakjától, Jean Barraquétól. Egy évvel később rögzítette első önálló albumát, melyet a hetvenes években hét újabb lemez követett. Kezdetben főként hangszeres zenét komponált, amelyben a jazzt elektronikus, atonális és dél-amerikai indián zenével keveri. Albumain eleinte nyolchúros gitáron játszott, amely mind az akkordok, mind a polifon játékmód szempontjából gazdagabb lehetőségeket kínált számára; ezt később tíz-, tizenkét, majd tizennégy húros hangszerre bővítette. Életében meghatározó volt az 1976-os év, melyet a brazíliai xingu indián törzsnél töltött. „Séta a dzsungelen keresztül” – írta az ezt követően született albumáról, s utazásának hatása végigkísérhető a további műveiben is. Mindazonáltal Gismonti zenéje nem kizárólag a brazil népi gyökerekből táplálkozik, rendkívül egyéni stílusát a populáris zene, a jazz, az avantgárd, és a rock is áthatja.
Az előadásra jegyek még kaphatók, akár online is.
Az esemény ideje és helye:
2017.10.17., kedd 19.30 óra
Zeneakadémia – Nagyterem
1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.
INTERJÚALANYAINK:
Author Details
Human Calendar
PARTNERÜNK A NEW YORK TIMES:
Latest Tweets
PARTNERÜNK A WASHINGTON POST:
Rólam / About Me
-
Civilek: maradunk és folytatjuk! 184 civil szervezet közös állásfoglalásban ítélte el a ma elfogadott „külföldről támogatott szerv...
-
2017-től a mozikban: ARANY. Matthew McConaughey a szerepe kedvéért ezúttal is teljes átalakuláson ment keresztül: 20 kilóval nehezebb...
-
A CEU megfelel a lex CEU követelményeinek Budapest, 2017. október 17. – A Közép-európai Egyetem (CEU) kijelenti, hogy mindent megtett...
Üzemeltető: Blogger.
Keresés ebben a blogban
Blogarchívum
- június 2018 (12)
Ajánlott filmek - ezért vagy azért...
- MOST MÁR ELÉG! - Jenifer Lopezt lírai baba-nőként éri a sokk, miszerint a családon belüli erőszak nem fejezi ki a vér-valóságot: így lesz belőle színes arcú, lánygyerekkel menekülő, még mindig csak pityogó asszony. Majd a dolgok megváltoznak, de nagyon...
- LEON, A PROFI - Natalie Portman szinte gyereklányként mindenen végigmegy, amivel egy felnőtt nőnek szembesülnie kell a vaskegyetlen életben: prostitúció, drog, a szerettei kivégzésének rezzenéstelen arccal való tűrése - nem csoda, ha bérgyilkos akar lenni...
Follow Us @szexesbudapest
Kapcsolatfelvételi űrlap
Címkék
Socialize
Post Top Ad
Responsive Ads Here
Post Top Ad
Responsive Ads Here
Post Top Ad
Responsive Ads Here
Fashion
Music
News
Sports
Food
Technology
Featured
Videos
Kapcsolatfelvételi űrlap
Címkék
Blogarchívum
-
▼
2018
(12)
-
▼
június
(12)
- Werk-előzetes az ARANY-ból MATTHEW MCCONAUGHEY-vel...
- 184 CIVIL szervezet közös ÁLLÁSFOGLALÁSban ítélte ...
- Anna And The Barbies Trio és Jamie Winchester a Ge...
- Német belügyminiszter: Szükség esetén uniós pénzek...
- BREAKING NEWS - A CEU álláspontja a nemzeti felsőo...
- SZTRÁJKFELHÍVÁS - Magyar Állami Operaház, 2017. ok...
- Ellenzéki politikus RINGBEN az ellenzéki riporterrel
- A sajtó védelméről tárgyal az EP a máltai újságíró...
- 480 000 magyarföldi euróval segítettük a külföldi,...
- Hamarosan kezdődik a 4. Magyar Filmhét
- EP: A képviselők a magyar demokrácia és alapjogok ...
- A CEU elítéli a Figyelő egyetemi oktatók és civil ...
-
▼
június
(12)



